Az ActionCOACH ötletei, javaslatai kis- és közepes vállalkozások tulajdonosainak, hogy ne kelljen hetven órát dolgozniuk egy héten s az idejüket a vállalkozásuk fejlesztésére tudják fordítani a nagyobb profit érdekében!
A válságokban a vállalkozások egy része általában tönkremegy, míg a másik része növekszik, és felkészül a válságot követő, sokszor robbanásszerű növekedésre. Mit csinálnak válságban a sikeres vállalkozások?
(1) Pozitív gondolkodás
A negatív gondolkodás két okból is rendkívül veszélyes. Az egyik azért, mert kifogásokat és bizonyítékokat keres arra vonatkozóan, hogy miért nem érdemes valamivel foglalkozni, vagy miért nem lehet megcsinálni. A másik ok az, hogy megfertőzi az egész kollektívát, és ezzel lebénítja az egész szervezetet. Ennek egyetlen ellenszere a pozitív, optimista gondolkodás.
De hogyan lehet azt elérni, hogy mindig pozitívan álljunk a dolgokhoz? Az igazat megvallva sehogy, mert mindig vannak és lesznek jobb és rosszabb napjaink is. Mégis van megoldás.
Ennek kulcs az, hogy milyen gyorsan tudjuk az ösztönös negatív reakciónkat pozitív irányba fordítani. Hogyan lehet ezt véghezvinni? Úgy, hogy tudatosan figyelünk rá. Úgy a pozitív, mint a negatív beállítottság is egy-vagy több választásnak, döntésnek az eredménye. A pozitív beállítottságú emberek azonban azért pozitívak, mert másfajta könyvek olvasása mellett döntenek, mert más jellegű műsort hallgatnak a rádión vezetés közben, a pozitív beállítottságú emberek társaságát keresik, és ilyen embereket vesznek fel alkalmazottnak.
(2) Legyen rámenősebb az értékesítésben
Válság idején a vevők meghúzzák a nadrágszíjat, és jobban meggondolják, hogy mennyit költenek. Ez nem, azt jelenti, hogy egyáltalán nem vásárolnak, hanem azt, hogy több munkával jár őket meggyőzni, mint fellendülés idején.
A felmérések azt mutatják, hogy egy vevő átlagosan hétszer mérlegeli a vásárlás mellett és ellen szóló szempontokat, mielőtt a végső döntést meghozza. Ezzel szemben a legtöbb kereskedő legfeljebb egyszer tesz kísérletet a termék eladására, és legfeljebb néhányuk próbálkozik háromszor, mielőtt feladja. Ez még kedvező piaci körülmények között is helytelen gyakorlat, nem beszélve a válságos időkről. Legyen rámenősebb az értékesítésben. Ne csak egyszer kísérelje meg az eladást. Legyen meggyőzőbb és keressen fel több potenciális vevőt.
(3) Növelje marketing költségvetését
A sikeres vállalkozások a marketingre fordított kiadásokat nem költségként, hanem jövedelmet hozó befektetésként kezelik és elemzik. A vállalkozás bevételeinek egy bizonyos részét új potenciális vevőkör elérésére, megszerzésére fordítják. Hogy mekkora részét, azt a vevő összes (ún. teljes életciklusra vonatkozó) vásárlásainak értéke határozza meg. A vevők megszerzésére fordított összeget gazdasági visszaesés esetén ezért növelni kell.
Míg a legtöbb vállalkozás csökkenti a reklámra és a marketingre fordított kiadásait, addig a sikeres cégek továbbra is rendszeres kapcsolatot tartanak a potenciális vevőikkel. Folyamatosan láttatják magukat a piacon, mert bár azt senki sem tudja, hogy ki mikor fog vásárolni, de ha a vásárlás idején nincsenek a potenciális vevők látókörében, akkor elvesztik az értékesítési lehetőségeket.
(4) Könnyítse meg a vásárlást
Meglepő, hogy gazdasági nehézségek idején a vállalkozások mennyire megnehezítik a vásárlást. Szigorítják a hitelezési feltételeket, csökkentik a vevőszolgálat létszámát, visszafogják a törzsvásárlói kedvezményeket. Ilyenkor sokkal kifizetődőbb arra koncentrálni, mivel nyerhetjük meg magunknak potenciális vevőinket: ingyenes kiszállítás, megnövelt garancia, jobb szolgáltatások
(5) Pénzügyi kontrol
A vállalkozók többsége nincs tisztában azzal, hogy a legfontosabb mutatószám a termékre, szolgáltatásokra lebontott profit. Tudja-e, hogy jelenleg mennyit költ? Ilyen költségek mellett lesz-e a vállalkozásának nyeresége? Megengedheti-e ezeket a költségeket?
Ezekben a nehéz időkben érdemes átnézni a kiadásokat és újratárgyalni egyes tételeket: az irodabérletet, a hitelkondíciókat és minden egyéb költségtételt. Gondolja át, számolja ki érdemes-e gyes szállítóknak – megfelelő kedvezmény esetén előre fizetni, vagy éppen fordítva kedvezményt adni, ha előre fizetnek nekünk.
Lehet, hogy a vállalkozás papíron nyereséges, de szenved a pénzhiánytól. A számokat vizsgálva érdemes néhány dolgot megfontolni. Nagyon fontos, hogy csak a vevők kiszolgálását nem veszélyeztető lehető legalacsonyabb, de rugalmasan változtatható készletekkel rendelkezzenek.
Vessen egy pillantást a beszállítói szerződések fizetési kondícióira is. Lehet-e tágítani a fizetési határidőt és kellően kihasználja-e a késői fizetésben rejlő lehetőségeket? Mekkorák a tartozásai és kontroll alatt tudja-e azokat tartani? Tud-e takarékoskodni a bérköltségekkel?
(6) Munkatársak
Most mindennél fontosabb, hogy a legjobb munkatársakat gyűjtse maga köré. Önnek, mint a vállalkozás tulajdonosának és minden alkalmazottjának a lehető legjobban kell gazdálkodnia az idejével, hogy a szükséges feladatokat a leghatékonyabban tudják elvégezni. Ha nem ismerik ennek módszereit, akkor most kedvező áron lehet ilyen jellegű képzéseket igénybe venni.
Ne felejtse, hogy egy szervezet mindig hasonlít a vezetőjére. Ha ön nem tudja megakadályozni, hogy elvonják a figyelmét a kitűzött célról akkor a cég alkalmazottai sem. Mindenekelőtt pedig a vevőszolgálat legyen kitűnő.
(7) Tervezés
A sikeres vállalkozások és vállalkozók rögzítik üzleti céljaikat, stratégiájukat, pénzügyi és marketing terveket készítenek. A tervek nélkülözhetetlen eszközei a célra tartásnak és az előrehaladás ellenőrzésének.
Biztos lehet abban, hogy minden kiváló üzletember fontosnak tartja, hogy legalább egy részletes éves tervvel és egy hároméves üzletfejlesztési tervvel rendelkezzen. Az éves tervet érdemes további jól menedzselhető 90 napos ciklusokra bontani. De még ez sem feltétlen elég, heti feladatterveket is kell készíteni. Képzelje el, mennyivel hatékonyabbá válna a vállalkozása, ha minden alkalmazott világosan értené melyik az a 4-5 legfontosabb feladat, amit az adott héten teljesíteni kell.
(8) Személyes fejlődés
Ön, mint a vállalkozás tulajdonosa, nyugodt lelkiismerettel állna egy esetleges beszámoltatás elé. A legtöbb vállalkozó élvezi a főnök nélküli lét szabadságát, de sokan nem rendelkeznek elegendő önfegyelemmel ahhoz, hogy ne tévesszék szem elől a legfontosabb céljaikat.
Képzelje el, azt a nagyszerű eredményt, amikor a vállalkozása már a saját közreműködése nélkül is eredményesen működik. Ehhez persze hozzáértő segítőkre, ügyvédre, könyvelőre, üzleti tanácsadóra vagy coachra is szüksége lehet, hogy elérje a hőn áhított pénzügyi és személyes függetlenséget.
A legsikeresebb vállalkozások tulajdonosai tisztában vannak képességeik korlátaival és törődnek a saját továbbképzésükkel, hogy biztosan elérjék céljaikat. Az ActionCOACH szolgáltatásai ebben értékes segítséget nyújthatnak.
Ha elkezdi alkalmazni az itt felvázolt elveket, akkor rögtön eredményesebb lesz a versenytársainál. Az első elv minden vállalkozás szempontjából nélkülözhetetlen, a többi a tevékenység sajátosságaitól függően adaptálható.
Vállalkozók, új üzletet indítani szándékozók gyakran fordulnak hozzám, milyen készségeket és képességeket kell kifejleszteniük, hogy tényleg sikeres vállalkozást tudjanak létrehozni Ez egy olyan nehéz kérdés, ami rendre kihívás a számomra. Noha kézenfekvő, hogy egy vállalkozónak mindig és mindenből lehet és kell tanulnia! Van azonban két fő és öt fontos tudnivaló. ami egy vállalkozót biztos sikerhez segíthet: 1. Legyen generalista. Miközben minden a mind erősebb specializálódásról szól napjainkban, Ön maradjon meg az általános parancsnokló státuszában (ő a tábornok, aki a seregeket vezényli!). Ez a megközelítés biztosítja a legnagyobb flexibilitást az üzletével kapcsolatban. Az hogy, Ön az üzletvitel alapjaival tisztában van, s tudja, hogy a különböző elemek hogyan dolgozhatnak együtt, a siker garanciája lehet.
2. Ismerje a számokat – a saját mostani alkalmazójáét és annak riválisaiét is! A számok a barátaink, kitűnő motiválók lehetnek az üzletben és az életben egyaránt! A számok jelentik az üzlet nyelvét, s a biztos siker érdekében érdemes megtanulni és biztosan beszélni ezen a nyelven. Tipikus beszédhelyzet ugye a benchmarking, amikor versenytársainkhoz képest pozícionáljuk vállalkozásunkat. Milyen számokat kell ismernünk? A célpiacunk mérete ilyen például. Kikkel kell osztoznunk ezen a piacon, ők milyen bevétellel, árréssel, profittal dolgoznak. Jó azonban azzal is szembenézni, hogy az induló vállalkozások rendre 30-35 %-al többet költenek, mint amit terveztek és a profitjuk is rendre ennyivel marad el a tervezett értékektől. Erre jobb felkészülni és inkább az élethez igazítani a terveket, mint a ködöt szurkálni! 3. Úgy végezze a napi feladatait, mint egy vállalkozó és ne úgy, mint egy munkavállaló! A jelenlegi helyzetében a legfőbb erőforrása az idő kezelése lehet. Használja szakmai információk gyűjtésére, tanulásra, amennyire csak lehet. Mi az értékesítés sikerének titka, honnan jön a profit, ezek lesznek a legfontosabb jövőbeli erőforrásai. Gyűjtsön össze minden lehetséges információt, amit később útravalóul magával vihet induló vállalkozásába. Ismerjen meg mindent, amit csak tud mostani foglalkoztatójánál az alkalmazott rendszerekről, a marketingről, könyvelésről, bármiről, ami szélesítheti vállalkozói látókörét. 4. Tanuljon ki többféle munkakört! Hogyan nyitna egy éttermet, ha nem próbálta ki magát ezen a területen. Volt olyan kliensem, aki nekifogott, hát nem valami fényesen sikerült! Ennek a melléfogásnak az elkerülésében csak az segíthet, ha a megnyitni szándékozandó vállalkozásához kötődnek személyes tapasztalatai. Mit gondol, kinek a tapasztalatai lesznek számosabbak, annak, aki egy státuszt töltött be korábban, vagy annak, aki húsz helyen kipróbálta magát! Az üzlet = játék a számokkal. Ha a mi oldalunkon nagyobbak, nagyobb az esély a sikerre! 5. Becsülje a rendszerekben rejlő értékeket! A rendszerek alkalmazása révén válhatnak a vállalkozások hatékonyabbá és profitábilisabbá. Amíg nem sikerül az alapfolyamatokat szisztematizálni, mindig Önnek kell továbblöknie a kereket, akár alkalmazottként, akár üzlettulajdonosként! Ennek elemei lehetnek az egyszerű beszélgetés-vezető útmutatók telefonos értékesítéshez épp úgy, mint komplex módon kidolgozott marketing és értékesítési stratégiák. Ezek mellet a klasszikus rendszerekre is figyelnie kell, mint a telekommunikáció, IT, és/vagy az internet kiépítése. 6. Gyúrjon az eladásra! Nem beszélhetünk addig üzletről, amíg nem kerül sor értékesítésre. Üzlettulajdonosként ennek a felelősségét nekünk kell felvállalni! Később – persze bevonhatunk másokat is – ennek a feladatnak az ellátásába, de az a személyes tapasztalatom, hogy a klienseink elsősorban tőlünk szeretnének vásárolni! 7. Ismerje a játékszabályokat! Nem tudunk addig egy jó játékot lefolytatni, amíg nem vagyunk tisztában a játékszabályokkal, vagy a játék céljával. A jogi, engedélyezési, adózási tudnivalók nélkül folyton ki leszünk téve felesleges kockázatoknak. Különösen fontosak ezek szolgáltató, vagy otthonról szervezett szolgáltatások esetében. Esetenként elég speciális elvárásokat is megfogalmazhatnak például a helyi hatóságok, vagy elvárhatnak kötelezően különböző könyvelési, cégjegyzési, vagy jogi szolgáltatások igénybe vételét. Minden egyéb mellett ez a hét tanács megfogadása biztos megtérüléssel jár az induló vállalkozás lehető legzökkenő-mentesebb lábra állításában. Nem sok új dolog van a nap alatt. Érdemes azoktól tanulnunk, akik előttünk jártak!
Ha irányítani szeretné az életét, változtassa meg a munkához való viszonyát
Cselekvés a kulcs a sikerhez
Akik jobban teljesítenek, azok más módszert alkalmaznak, ők a jó dolgokat csinálják jól
Lenyelni a békát annyit jelent, hogy azonosítani kell a legfontosabb feladatot és véghez vinni úgy, hogy csak erre koncentrál, mindaddig, amíg be nem fejezi
Vesse bele magát egyenesen a legfontosabb feladataiba
A képessége - hogy koncentrálni tudjon a legfontosabb feladataira - fogja meghatározni a sikerét
Emberek azért buknak el, mert nem teljesen biztosak a céljaikban
A legjobb szabály a sikerhez, hogy gondolkozzon papíron. Írja le a céljait
Minden este, csináljon egy listát, hogy mit szeretne elérni a következő nap. Legyen egy fő listája, egy havi listája és egy heti listája és egy napi listája.
Azonosítsa azt a képességét, amit ha kifejleszt, legnagyobb hatással lesz a karrierjére
Amiről ebben a blogban olvasni fog:
1.Idő-beosztási technikákról, amelyek segítenek, hogy még hatékonyabban érje el a személyes és üzleti céljait;
2.Feladat-priorizációs módszerekről, amelyek még hatékonyabbá teszik önt, és
3.Ötletekről, hogyan illessze ezeket az életstílusához
Ajánlás
Mindannyiunknak meg van a saját békája – fontos feladat, amit félre tettünk valamilyen indokból. A siker kulcsa, hogy minél előbb lenyeljük ezt a békát, teljesen és koncentrált elhivatottsággal. Ahogy Brian Tracy, az időbeosztás keményszavú mestere mondja: Itt nem fog találni simogató, érzelmes papolásokat a személyes fejlődés fontosságáról.. A blog alapját adó könyvnek az üzenete: Cselekvés vezet teljesítményhez. Ezzel az egyszerű szabállyal az eszébe vésve, Tracy nyomán olyan javaslatokat kínálok Önnek, olyan eszközöket és technikákat, amik segítenek, hogy visszaforduljon a baloldaláról és tettekre ösztönözze. Amíg nem bánjuk, hogy fel kell adnunk a kétéltűeken rágcsálását (vagyis, talán csak a lábát egy jó adag fokhagymás vajban), addig erősen ajánlott ez az útravaló mindenkinek, akit elragadott a halogatás mocsara.
Kétéltű a pirítóson
„Egy átlagos személy, aki kifejlesztette magában a feladatok rangsorolásnak a képességét és a legfontosabb feladatait képes előtérbe helyezni, hogy előbb végezze velük, hamar lekörözi a nagy terveket szövő zseniket, akik sokat beszélnek, de nem tesznek semmit!”
Ha minden reggel megesz egy élő békát, akkor tudni fogja, hogy már most túl van a legrosszabb dolgon arra a napjára. Valószínű, hogy vannak rejtett békák az asztalán vagy a to-do listáján. A békáid a feladatok amiket priorizált, de valamilyen indok miatt félre lettek téve. Itt az idő, hogy lecsapjunk ezekre a nehézkes problémákra. A jó hír, hogy ez magas protein számú diéta.
Oké, nem kell igazi békát ennie, hogy sikeres legyen az üzletben. De meg kell küzdenie kritikus projectekkel és problémákkal kreatívan és hatékonyan. Itt egy őszinte és egyszerű igazság: A képesség, hogy koncentrálni tudjon csak egy témára a siker érdekében, a legfontosabb feladat ön előtt a döntéseiben. Ez ilyen egyszerű. Komplikációk jönni fognak, amikor veszít a céljainak és a feladatainak a tisztán látásából.
„A siker legfontosabb kulcsképessége, hogy kizárólag a legfontosabb feladatainkra koncentráljunk, és hajtsuk végre azokat maradéktalanul, kiváló minőségbe!”
A tisztán látás csökkenése végzetes lehet, mert szétosztja a cselekvésre fordított erőket, és a cselekvés a kulcs a sikerhez. Mint bárki más, túltöltve érzik magukat, amikor túl sok a tenni való és nem elég az idő az összeset elvégezni. Válassza ki a legfontosabb feladatokat – egy nagy, öreg béka ami sírdogál a dobozában – és címezze meg hatékonyan. Sikeres emberek azonnal belevetik magukat hezitálás nélkül a fő feladatukba, amik zavarják a nap bármelyik pontján. Hogy fejleszti ki ezt a tisztántánlátást? Nos ez lehetetlen jó munkahelyi szokások kifejlesztése nélkül. Valójában 95%-a sikereinek az életben a szokásokon múlik, amiket kialakít. Jó szokások lesznek a legjobb barátai és a rossz szokások a legrosszabb ellenfelei.
A győzelem is egy szokás
Önnek három tulajdonságra lesz szüksége a sikeres szokások kialakításához. Döntéseket kell hoznia. Fegyelmezettnek és határozottnak kell lennie. Például, egy lehetséges szokás lehet megtanulni papíron gondolkodni. Meglepődne, ha megtudná hogy a felnőttek 3%-át foglalkoztatja az hogy papírra vessék a céljaikat? Itt van hogy hogyan kaphatja meg azt, amire szüksége van az életből:
-Döntse el pontosan, hogy mit is akar.
-Írja le ezt a célját.
-Állítson fel egy határidőt ameddigre teljesítenie kell a célját.
-A listát alakítsa át egy tervvé. Rendszerezze ezt prioritás és sorrend szerint.
-Cselekedjen azonnal. Tegyen bármit, csak ne hezitáljon.
-Ígérje meg önmagának, hogy minden nap tesz egy kis lépést a célja eléréséért.
Ezután, a legfőbb gond a folytonosság, hogy előrehaladjon addíg amíg megvalósítja a célját. Míg cselekedni jobb, mint halogatni, cselekvés terv nélkül hibához és csalódáshoz vezet, szóval tanuljon meg naponta tervezni. Mindig egy listáról dolgozzon. Összesítse a listáját az este mielőtt dolgozni fog másnap, hogy a tudatalattija egész este dolgozzon rajta, amíg alszik. Állítson össze különböző listákat különböző terveknek. Legyen egy fő listája. Egy listája a következő hónapra minden hónap végén, készítsen egy heti listát a következő hetet megelőzően, és természetesen szüksége lesz egy napi listára is. Ne felejtse el a 10/90 szabályt: ha az idejének a 10%-át befekteti a tervezésbe a project kezdete előtt, akkor az segít a maradék 90%-ot sokkal hatékonyabban használni.
Időbeosztás, Pareto stílus
1985.ben, az olasz közgazdász Vilfredo Pareto rájött, hogy 20%-a az embereknek birtokolja a pénz 80%-át, míg 80%-a az embereknek kevés pénzzel rendelkezik. Hamar ráeszmélt, hogy ez a megosztás minden gazdasági cselekvésre igaz. A legfelső 20% a cselekvéseiből generálja a 80%-át a profitjainak. Húsz százaléka a vásárlóinak képzi a 80%-át az eladásainak. Ez az átható tény manapság úgy ismert, mint a Perato szabály. A szabály azt jelenti, hogy ha kell egy 10 elemes to-do listát készítenie, kettő közülük 80%-ot fog generálni a listájának a visszahatásából. Most, amikor rátekint a listájára, kísértést fog érezni, ez természetes, hogy felvilágítson pár kisebb dolgot, először kipipálhatja őket és lehet egy kis érzése a sikernek. Mindazonáltal ezek az elemek lehet, hogy nem lesznek kiemelkedőek a gazdasági tevékenységében. És ez egy probléma.
Mi a teendő? Nos, emlékezzen arra, hogy a legnehezebb minden feladatban, az hogy hogy fogjunk hozzá. Időbeosztás csak irányítás az életét befolyásoló események sorrendje felett. A hatékony emberek szabályozzák magukat, hogy megcímezzék a legfontosabb feladatot elsőként, mindig. Ez az, kényszerítik magukat, hogy békát egyenek. Ummmmmmmmmmmm, finom!
Hosszú távú gondolkodás
Hogy sikeres legyen, gondolkozzon hosszú távon. Mielőtt elkezd egy projektet, kérdezze meg magától, „Mi lesz a következménye, ha nem végzem el ezt a feladatot?” Legyen hajlandó késleltetni rövid-távú kedvtelést, hogy jobb hosszútávú eredményt szerezzen. Természetesen, újragondolhat egyes feladatokat, ha azok több gondot okoznak önnek hosszú távon. Ahogy a motivációs előadó Dennis Waitley lefektette, „Sikertelenek az izgalom-megkönnyebülést végzik, míg a győztesek a cél-sikert.” Ne felejtse el a motiváció törzs szavát a motivál-t. Hogy siekres legyen, motiválnia kell magát a döntésekre amiket meg kell hoznia.
A siker ABC-je
A siker tényleg olyan egyszerű mint az ABC? Nos, nem. Hozzá kell tennie egy D-t és egy E-t is úgyszintén. Használja az ABCDE módszert, mint erőteljes eszközt hogy megállapítsa a napi prioritásokat. Itt van, hogy is működik ez:
-Állítsa össze a listáját.
-Helyezzen el egy A, B, C, D, és egy E betűt minden rész elé.
-Végezze el a listát betűrendi sorrendben.
Egy A jelzésű feladat az, amit a leghamarabb kell elvégeznie vagy komoly következményekkel kell szembenéznie. B jelzésű feladatok azok, amiket meg kellene csinálnia, de kellő figyelemmel hordozza őket. A C jelzésű feladatokat jó, ha elvégzi, de nincs semmilyen következménye. Egy D jelzésű feladatot átháríthat másra, úgyhogy az ön feladata az, hogy ezekkel a feladatokkal megbízzon másokokat, hogy minél több szabadideje maradjon és ezt az időt olyan feladatokra szánja, amiket csak ön tud elvégezni. Egy E jelzésű feladat, olyan, amit megszüntethet. Úgy tűnhetett, hogy fontos volt egyszer, de mostmár nem az. Igen, lehet, hogy több A feladata van, mint egy elsőre, de ez rendben van. Egyszerűen csak számozza meg őket sorrendbe… A-1, A-2, A-3 és így tovább…. Gyakorolja az ABCDE módszert naponta és meg fog lepődni a pozitív hatásán a munkájában.
Kulcseredményű Területek
Hogy még hatékonyabb legyen, kérdezze meg magától, miért is fizetnek önnek. Az emberek legtöbbje nem biztos, hogy meg tudná adni a választ. Egyértelmű, azért lett feltéve, hogy eredményeket hozzon. A legtöbb munkának vannak kulcs eredményei, sajátos, személyre szabott dolgok, amiket el kell végezni. Hogy fejlessze a teljesítményét, azonosítsa a munkájának a kulcs eredményű területeit. Itt, például, a kulcs eredményű területek egy értékesítő számára egy tipikus szervezetnél:
-Feltárás.
-Prezentációk készítése.
-Üzletkötés.
-Eladási folyamat a létező felhasználóknak.
-Adminisztratív kötelességek és papírmunka.
Azonosítsa a kulcs eredményű területek és győzödjön meg róla, hogy megállapította-e a megfelelő forrásokat, hogy foglalkozzon vele. Ezután minősítse önmagát minden kulcs eredményű területen. A leggyengébb teljesítményű területek azonosítják a plafonját a többi képességének (egy menedzser, aki nem képes megbízni valakit, az elrontja az ő képességeit abban hogy előre haladjon a képességeivel). A leggyengébb kulcs eredményű területe az egy vasmacska, ami megakadályozza önt a hajózástól a többi képességeivel és előnyével.
Habár, ha ön fejleszti a leggyengébb kulcs eredményű területeit, akkor fejleszti a teljes teljesítményét. Mindenkinek van egy gyengepontja. Azonosítsa a sajátjait és erősítse meg ezeket. Kérdezze meg önmagától, „Mi az a képességű terület ahol fejlődni tudnék a legnagyobb hatással a karrieremre?” Még jobb számítógéphez értés? Megtanulni egy új nyelvet? Minden üzleti tulajdonság megtanulható, egyszerűen azonosítsa azokat a területeket, amikben szüksége van fejlődésre az előrehaladáshoz.
A hatékonyság késztetésének törvénye
Valószínűleg nem szereti azt, ha bármit is eröltetni kell. A hatékonyság késztetésének törvénye arra utal, hogy a tervezett munka mindig kitölti az időt, amit arra szán. Ha önnek 2 napja van, akkor két napjába fog telni (vagy talán többe). Habár, ennek az ellentettje is igaz: Ha önnek egy napja van egy két napot igénylő munkára, valahogy talál rá időt, hogy megcsinálja. Fontos következménye az hatékonyság késztetésének törvényének a ráeszmélés, hogy egyszerűen sosem lesz elég ideje hogy mindent elvégezzen, amit szeretne. Hogy felvegye a versenyt ezzel a szomorú körülménnyel, folyamatosan kérdezze önmagától:
-Mi a legmagasabb értékű tevékenységem?
-Mi az, amit csak én tudok elvégezni, ha jól van teljesítve, különleges hatása lesz?
-Mi a legjobb kihasználása az időmnek, pont most?
A válasz ezekre a kérdésekre segít beosztani az idejét. Ahogy Goethe mondta „A dolgok, amik a leginkább számítanak, sosem lehetnek a kegyelmében azoknak, amik kevésbé számítanak.”
Azonosítsa a kulcs kényszereit
„Minden fontos feladat legnehezebb része, minden egyéb előtt elkezdeni!”
Vannak céljai, amelyeket még nem teljesített. Szóval mit tartja vissza? A kérdésre a válasz egy kritikus blokád lehet a sikeres holnapért. Tulajdonképpen el kell különítenie a választ. A kényszerek mindig hatással vannak a munka elvégzésére. Azonosítsa ezeket a korlátozó tényezőket, az ön kulcs kényszereit, és a munkája maradéka sokkal gördülékenyebben fog menni. Ha ön képes csökkenteni a fulladási pontját, akkor minden más természetes áramlás természetesebben fog működni. A 80-20 szabály itt is feltűnik: 80%-a a problémáinak megakad az akadály 20%-ánál. Szóval melyikre kellene koncentrálnia? Kérdezze meg „Mi az ami visszatart belülről?” Ne másokat hibáztasson. Legyen felelőségteljes és különítse el azt, amiben fejlődnie kell.
Saját magunk szurkolóivá válás
„Az időgazdálkodás az nem egyéb, mint életszervezés…”
A változás mindig egy kihívás; hogy találkozzunk a hatékonnyá válás kihívásával, önnek támogatásra van szüksége a világ legjobb hajrázójától – saját magától! Úgyhogy szerezzen egy pom-pomot és ne felejtse:
-Legyen örökös optimista – Amikor tényleg saját magára bizza önmagát, akkor nincs meg tovább a grimaszolás luxusa, saját magunk sajnálására vagy rossz hozzáállást választani. Válaszoljon pozitívan mások viselkedésére, szavaira és cselekedeteire. Kormányozzon egy stabil kurzust, amit nem lehet befolyásolni számtalan, örjöngő, triviális akadállyal amivel az élet szolgál.
-Mindig beszéljen pozitívan önmagához – Mondjon hasonló dolgokat mint „Szeretem önmagam” újra és újra, pozitív elfogadást képezve, ami önmegtöltő jóslatként hat.
-Döntse el hogy vidám és életerős marad – Az optimisták a jót keresik minden szituációban, keresse a tanulni valókat és a higgyen benne, hogy a nehézségek nem azért vannak hogy akadályozzák, hanem hogy irányítsák.
-Vizualizálja a céljait – Képzelje el magát, ahogy az irodája sarkában ül.
Megenni a békát, annyit tesz, hogy pozitív hozzáállásunk legyen a dolgokhoz és az akarat, hogy a legnehezebb dolgainkat végezzük el először. Mert nem tud mindent megtenni, fejezze be azt hogy milyen kreatív a halogatásban – tegye félre azokat, amik nem számítanak. Tegyen be tényleg fontos feladatokat egy sor egyszerű közé. Dolgozzon egy kis sürgetés érzésével. És ne feledje, hogy minden, amit tennie kell a siker érdekében a munkájában és az életében az, hogy megtanulja lenyelni a békát minden nap.
Barátaim gyakran kérdezik, miért olyan izgalmas munka coachnak lenni. Válaszom, hogy ebből én mindig nagyon sokat tanulok - általában meglepi őket: - "Hát nem arról szól a coaching, hogy tanácsot adsz a klienseidnek?" Miután tisztázzuk, hogy ebben a műfajban a kérdezés a meghatározó eszköz, legtöbbször felmerül, mi a különbség egyik vagy másik szolgáltatás, szolgáltató között, ha coachingról van szó? - Ezt talán a klenseimtől kellene megkérdezni! - szoktam válaszolni. Most, hogy elgondolkodom ezen a kérdésen, még egy szempont az eszembe jut, vajon az én kérdéseim miből fakadnak? Mindabból a tapasztalatból, amit eddig felhalmoztam és mindabból, amit elolvastam! Most közreadom az elmúlt hónapok olvasmányélményeit, azoknak a könyveknek a listáját, amelyekről azt gondolom, a leginspirálóbbak voltak a számomra: 1. Maria Veloso -- Web Copy That Sells 2. Mitch Joel -- Six Pixels of Separation 3. Jeff Thull -- Mastering the Complex Sale; Exceptional Selling 4. Tom Sant -- Persuasive Business Proposals; The Giants of Selling; The Language of Success 5. John Assaraf -- The Answer 6. Kevin Daum -- ROAR! 7. Eric Keiles and Mike Lieberman -- Reality Marketing Revolution 8. Bob Bloom -- Inside Advantage 9. Patrick Thean -- Execution without Drama 10. Chip Heath -- Made to Stick; Switch 11. John Warrillow -- Built to Sell 12. Liz Wiseman -- Multipliers 13. Jim Collins -- Good to Great; Built to Last; How the Mighty Fall 14. Patrick Lencioni -- Five Dysfunctions of Team, The Four Obsessions of an Extraordinary Executive etc 15. Seth Godin -- Purple Cow; All Marketers are Liars; etc. 16. Geoff Smart -- Topgrading; Who 17. Marcus Buckingham -- First Break All the Rules; Now Discover Your Strengths 18. Arbinger Institute -- Leadership and Self-Deception; Anatomy of Peace 19. Geoffrey Moore -- Crossing the Chasm; Inside the Tornado; Dealing with Darwin 20. Robert B Cialdini -- Influence; Yes! 21. Frederick F. Reichheld -- The Ultimate Question; The Loyalty Effect 22. Paul Orfalea -- Copy This 23. Steven R Johnson -- Emergence; Everything Bad is Good for You 24. Tom Peters -- In Search of Excellence; Liberation Management 25. Annie McKee -- Primal Leadership; Resonate Leadership 26. Sam Wyly -- 1000 Dollars and An Idea 27. Thomas Travis -- Doing Business Anywhere 28. Aubrey Daniels -- Bringing Out the Best in People; Oops 29. Hermann Simon -- Hidden Champions of the 21st Century; Beat the Crisis 30. David Allen -- Getting Things Done; Ready for Anything 31. John R Dijulius -- Secret Service; What's the Secret 32. Al & Laura Ries -- The Fall of Advertising and the Rise of PR; The Origin of Brands 33. Randy Schwantz -- The Wedge; How to Get Your Competition Fired 34. Robert Bloom -- The Inside Advantage 35. James H Gilmore -- The Experience Economy; Authenticity 36. Jay Conrad Levinson -- Guerilla Marketing in 30 Days 37. David Meerman Scott -- The New Rules of Marketing & PR; World Wide Rave 38. Keith Ferrazzi -- Never Eat Alone; Who's Got Your Back
Ha valamelyik kötet felkeltette az érdeklődésed, dobj fel egy emailt, s segítek megszerezni!
…arra vállalkozom, hogy adok egy rövid országismertetőt, amolyan „bedekkert” a helyről, amely napjaink üzletembereinek kiemelt célállomása kell, hogy legyen. Ezt a helyet az itt élők közösségi oldalaknak hívják, a hazai szaknyelvben inkább a web2 kifejezés vált általánossá …
Legutóbbi blogomban a hajók felgyújtására tettem javaslatot, Cortez után szabadon:
„Az 1500-as években Hernando Cortez 11 hajóval és 500 fős legénységgel érkezett Mexikóba, hogy leigázza az aztékokat, elszedje kincseiket, aranyaikat. Könnyű belátni, hogy a tengeren töltött hetek és hónapok, a hosszú utazás után a tengerészei és katonái nem voltak valami jó állapotban. Egyesek lebetegedhettek az úton, mások – megérkezve az ismeretlen új világba, megrettentek a rájuk váró nehézségektől. Teljesen érthető, hogy lábra kapott a kétség közöttük, hogyan jutnak innen ők haza?
Meg is kérdezték Corteztől, mi a terve a hazaúttal kapcsolatban? – aki a legodaillőbb választ adta: „semmi”, mivel a hajókat felgyújtotta és elégette: Nincs út vissza!
Egyetlen irány van: előre!
Cortez története számtalan formában jön elő napjainkban: Mit jelent az üzletembereknek a globális gazdaság, az online tér, hogyan érik el klienseiket, hogyan tartják velük a kapcsolatot?”
Most arra vállalkozom, hogy adok egy rövid országismertetőt, amolyan „bedekkert” a helyről, amely napjaink üzletembereinek kiemelt célállomása kell, hogy legyen. Ezt a helyet az itt élők hívják közösségi oldalaknak, a hazai szaknyelvben inkább a web2 kifejezés vált általánossá.
Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy „Kik a használói – a lakosai – ennek az új világnak?” – eléggé megoszlanak a válaszok. Egyesek szerint a Facebook azonosítókkal (személyigazolvánnyal) rendelkezők számítanak itt „állampolgárnak”. Mások véleménye szerint ez nem más, mint egyfajta ifjúsági jelenség, és szerintük elhanyagolható jelentősége van felnőttek körében. Ez ugyanolyan szélsőséges álláspont, mint azt vallani, hogy mindenki folyamatosan az interneten lóg, tehát ab ovo részét képezi a közösségi oldalakkal jellemezhető online entitásnak.
A valóság ezzel szemben az, hogy nagyon nehéz pontosan definiálni, mit is kell érteni a közösségi web kifejezés alatt. Leginkább amiatt, hogy napról napra változhatnak azok a szokások, módszerek és felületek, ahogy, és ahol az emberek interakcióba lépnek egymással, tanulnak egymástól a web segítségével. Ha tehát üzletemberként el akarjuk érni az „ebben az országban élő, itt otthonos” klienseinket, ismernünk kell ennek „hegy- és vízrajzát, társadalmát, nyelvét, közlekedési és kulturális szokásait”.
Topográfia
Ahhoz, hogy tudjuk, mi is az, amit látunk, használnunk kell azonosítókat, például mérőszámokat a nagyságra, kiterjedtségre vonatkozókat. Az online topográfia főleg a használók társadalmi összetételét, internethasználati szokásait, technikai jellemzőit elemzi. Segítségével tehát képet kaphatunk arról a közösségről, amely ebben a virtuális térben „van otthon”.
Ezeknek a „földmérő” eszközöknek a nagyrésze ingyenes, könnyen hozzáférhető és néhány lépésben biztonságosan használható arra, hogy segítségükkel pontosabb képet alkothassunk erről a közegről:
BlogPulse (www.blogpulse.com) egy másik – s egyesek szerint az előzőnél is hatékonyabb blogelemző motor
Google Blog Search (www.blogsearch.google.com): Ez a keresőmotor fajsúlyos alternatívája az előző kettőnek.
Quantcast (www.quantcast.com) olyan web-szolgáltatás, mely a weboldalak elemzésében nyújt segítséget. Ha egy oldal mérhető, nagyobb a hitelessége és a forgalmáról megkapott információk széles körben engednek meg következtetéseket levonni.
Compete (www.compete.com): szintén egy olyan web-szolgáltatás, mely a weboldalak elemzésében nyújt segítséget.
Nielsen BuzzMetrics (www.nielsen-online.com): intenzív forgalom-mérő eszköz, a közösségi oldalakon előforduló kifejezésekre irányulóan
comScore (www.comscore.com) magas elismertséggel rendelkező látogatottsági statisztikákat elemző szolgáltatás.
Lexicon (www.facebook.com/lexicon): olyan facebook szolgáltatás, mely segít azonosítani a nyüzsgést az oldalakon.
BoardReader (www.boardreader.board): egy olyan eszköz, mellyel a chat-szobák forgalmáról alkothatunk képet.
Természetesen, hogy „értelmes térképet” tudjunk szerkeszteni magunknak, azt is kell tudnunk, hogy mit keresünk, hová tartunk. A web-használati szokások „beméréséhez” – jó, ha szem előtt tartjuk – egy módszer soha nem lesz elegendő. S az is jelentős mértékben növeli a mérések biztonságát, ha időről időre megismételjük azokat, vagy különböző időszakokra vonatkozóan végezzük el a méréseket.
Nagyobb tájegységek 1. Blogádia
Az emberek közötti online térben zajló interakciók természetének a megértése a blogozók szokásaival, közösségeivel való ismertséggel kezdődhet. Az a tapasztalat – ugyanis – hogy a blogozók figyelik egymást és számtalan interakció zajlik közöttük, mint egy tényleges közösségben általában.
A blogszférában való tájékozódásban a legjobb GPS-nek a Technorati bizonyul. Közel 13 millió blogot és 250 millió címkézett (tagged) online közösségi felületen zajló eseményeket követ nyomon. Évenként kiadott jelentésében összegzi a legfontosabb tapasztalatokat. A 2008-as jelentés szerint a blogerek 36 százaléka 25 és 34 év közötti, 27 százalék tartozik a 35 és 44 év közé eső korcsoportba, 15 % 45-54, 13 % a 18-24 éves, és 8 százalékuk idősebb ötvenöt évesnél. Az éves jelentés szerint közel háromnegyedük felsőfokú végzettségű, és a rendszeresen blogozók felének éves jövedelme eléri a 75 ezer dollárt.
Azt is jó tudni, kik azok, akik a blogokat olvassák: ennek az adatnak az ismeretében lehet döntést hozni arról, hogy érdemes-e a blogos felületeken marketing-kampányt indítani. Egy piackutató cég – az eMarketer - 2007-es felmérése szerint 94 millió amerikai olvas blogokat. Ezt a számot 2008-ra 104 millióra becsülik. Ami az Egyesült Államok-beli internetező társadalom felét teszi ki. Egy másik piackutató cég (Forrester) felmérései szerint minden háromból egy amerikai internetező havonta legalább egyszer olvas blogot és közülük majdnem minden ötödik hozzá is szól az általa olvasottakhoz. Az eMarketer-hez hasonlóan a Forrester is ingyenesen teszi közzé (www.forrester.com) általános megállapításait. Azonban arra is van mód, hogy egyéni igényekre alapozó fizetős szolgáltatás keretében saját kutatást végezzünk.
Noha a fentiekből az tűnik ki, hogy minél fiatalabb egy internetező, annál nagyobb az esély a blogokon keresztül való megszólítására, az nem mondható, hogy itt egy ifjúsági szubkultúra-jelenséggel lenne dolgunk. Szerintem minden üzletembernek érdemes „útlevelet váltania Blogádiába”, a blogok írására, olvasására, kommentálására fordított idő biztos megtérülést hozó befektetés lesz.
Nagyobb tájegységek 2. Networkia
A hazai IWIW egyeduralmát már megtörték és nehézkes használatát fürge és egyszerű megoldásaikkal feledtetik az olyan hálózati oldalak, mint a Linkedin, MySpace, Facebook és hasonlók. Ezek már régen felkeltették a piackutatók érdeklődését, de mellettük érdemes pillantást vetni olyan – kisebb – hálózatépítő oldalakra is, mint a CafeMom (anyáknak: www.cafemom.com), VegetarianPassion (www.vegetarianpassion.com). Bár ez utóbbiak gyakran okoznak fejfájást a piaci lehetőségeket elemzőknek: ki mennyi időt tölt itt, milyen rendszerességgel látogatója ezeknek.
Egy független médiakutató (Quantcast) 2008-ban a MySpace havi látogatóinak számát 68 millióban, a Facebook-ét 45,2 millióban határozta meg. (Ez az arány mára biztosan megfordult.) A lehetséges célpiac ezeknek az oldalaknak az esetében sokáig a legfiatalabb internetezőkre korlátozódott. Velük szemben a Linkedin, noha csak 5,5 milliós havi forgalmat ér el, sokkal népszerűbb az üzletemberek körében.
Nagyobb tájegységek 3. Wikipedia, You Tube, és társaik …
Ezek a népszerű információt, fotót, videót megosztó oldalak szintén meghatározó szegmensei a WEB2-nek nevezett világnak. A You Tube például közel hetvenmilliós havi látogató számot tudhat magáénak. Látogatóinak legnagyobb hányada (36 %) 18-34 éves, ezt a 35-49 évesek csoportja követi 23 %-kal. A sort a 12-17 és az 55+ korosztályok követik 19 %-kal. Ehhez hasonló számokkal találkozunk, ha a Wikipedia mutatóit vizsgáljuk.
Felmerülhet a kérdés, mit is jelentenek ezek a számok? Vessük össze őket a Google mutatóival. Miért a Google? Mert ma ez a legnépszerűbb webfelület a földön, 142 millió látogatóval havonta. Közülük 18-34 éves majd negyven százalék. S a nemek közötti arány is hasonló számokat mutat. A legfontosabb kapcsolat azonban az adatok között azt írja le, hogy az internetezők hetvenöt százalékának van kapcsolata a közösségi oldalakkal, más szavakkal tehát a közösségi oldalak jelentik az interenetezés főáramát.
Közlekedés – szállítás WEB2 országban
A vevő után nyomozó üzletemberek számára a legfontosabb információkat a forgalmi adatok jelentik. Az alábbiakban erről lesz szó néhány éllovas oldal jellemző mutatóinak a felhasználásával:
1.tábla
Tíz legnagyobb forgalmú hely a weben
oldal
Látogatók száma (becsült adat)
google.com
142 millió
yahoo.com
124 millió
facebook.com
94 millió
youtube.com
83 millió
microsoft.com
83 millió
msn.com
79 millió
wikipedia.org
69 millió
myspace.com
61 millió
ebay.com
61 millió
aol.com
58 millió
Némileg eltérő eredményeket látunk, ha a comScore által listázott 10 legnagyobb szolgáltató adatait vetjük össze. Ők tehát a big ten, akik meghatározói a közösségi oldalak szolgáltatói körének. Az alábbi – 2009 júliusára vonatkozó – a számok tehát minden, az adott vállalkozás által működtetett felület és szolgáltatás együttes látogatói adatait magába foglalja:
2.tábla
Tíz legnagyobb szolgáltató a weben
oldal
Látogatók száma (becsült adat)
Google sites
159 millió
Yahoo sites
157 millió
Microsoft sites
129 millió
Aol Llc sites
105 millió
Fox Interaktive Media
81 millió
Ask Network
79 millió
Ebay
73 millió
Amazon sites
67 millió
Wikipedia Fundation sites
62 millió
Apple Inc.
58 millió
A blogvilág mérése már korántsem ilyen egyszerű. A rangsorolásban a hivatkozások számát szokták mérőeszközül használni, arra a feltételezésre építve, hogy az eredeti tartalmakat kínáló blogokra más blogok szívesen utalnak, reflektálnak. Tehát vélhetően értékesebb tartalmat közölnek, mint azok, amelyek nem keltik fel mások érdeklődését. A Technocrati féle authority ranking indicator például azt méri, hogy egy-egy blogra hány hivatkozás történt a megelőző hat hónapban.
3.tábla
Tíz legnagyobb blog a weben
blog
Hivatkozások száma (becsült adat)
Huffigton Post (társadalmi, politikai kommentárok)
17.521
TechCrunch (Szilikon völgyi feltörekvők)
11.073
Mashable (Közösségi hírek)
9.413
Engadget (Fogyasztói mütyürök, apróságok)
7.749
Boing Boing (Kultúra és életstílus)
6.675
Gizmodo (Fogyasztói mütyürök, apróságok)
6.498
Hivatalos Google Blog
5.996
Lifehacker (ötletek és letöltések)
5.756
Ars Technica
5.679
TMZ.com (celebek, hírességek)
5.073
Talán feltűnik, hogy a rangsorban előkelő helyet foglalnak el a technikai, technológiai vonatkozású blogok! Ez ne tévessze meg az olvasót. Az ilyen területen blogozók általában tudják, mitől döglik a légy, azaz hogyan nyomhatják fel saját pontozásukat, s kölcsönös előnyök mentén gazdag hivatkozási hálóval erősítik a saját és szövetségeseik pozícióit.
Nincs könnyű helyzetben, aki a közösségi oldalak népszerűségi mutatóit szeretné összeállítani. A következő tábla forrása a Nielsen vizsgálata, akik a látogatók által az oldalakon eltöltött idő mennyiségét hasonlították össze. (Mint tudjuk, minél nagyobb ez a szám, annál inkább megragadta a tartalom a látogató figyelmét, s a tartalomfüggő hirdetéseket pontosabban lehet irányítani.) A tábla hoz még egy nagyon fontos információt, amely összeveti az előző év azonos időszakával ezt a számot, s a változás mértéke legalább annyira beszédes adat, mint maga az alapinformáció.
4.tábla
Tíz legnagyobb közösségi oldal a weben
Közösségi oldal
Teljes eltöltött idő (000)
Változás az előző évhez képest százalékban
Facebook
13.872.640
699
MySpace
4.973.919
-31
Blogger
582.683
30
Tagged
327.871
998
Twitter
299.836
3712
MyYearbook
268.565
105
LiveJournal
209.121
273
Linkedin
202.407
69
SlashKey
187.687
Nincs adat
Galia Online
143.909
-17
Természetesen nem elég önmagában látni, hogy mi történik a közösségi oldalakon. Érdemes ezeket a fejleményeket más internethasználati módokkal összevetésben vizsgálni. Az alábbi adatok forrása szintén a comScore. A táblázat azt mutatja, hogy 2009 áprilisa és márciusa között az illető tematikájú oldalak látogatóinak a számában milyen változás következett be.
5.tábla
Tíz legnagyobb tematikus gyűjtő szolgáltatás a weben
A fentiekből az tűnik ki, hogy a legnagyobb növekedési potenciál a közösségi oldalakban van, de ez együtt jár az internethasználat általános bővülésével, bár láthatóan annak motorja.
Ennek a világnak - ma már egyre többen látják úgy, hogy - a mobil hálózatok bekapcsolódása is szerves részét képezi. Mind több olyan készülék kerül a piacra, az IPhone-hoz hasonlóan, amely alkalmas a weben való kutakodásra: (BlackBerry és társai). A következő tábla 2008-as adatokat tartalmaz, amelyeket A mobil internet elemzése, fejlesztése és a fizetőképesség megvalósítása témájában született tanulmányban tettek közzé az International Data Corporation munkatársai.
6.tábla
Mobil készülékről legtöbbször látogatott tíz legnagyobb szolgáltató
oldal
Mobilhasználó látogatók százalékában
Google
27,9
Yahoo
21,1
MySpace
15,4
Facebook
13,7
YouTube
11,8
The Wather Channel
11,2
MapQuest
10,4
Wikipedia
8,5
ESPN
7,7
Ebay
7,5
Társadalmi élet, szokások
Ha idegen országba érkezünk, figyelmünket a táj és az épített környezet szépsége után az ottani lakosság szokásai, életformája ragadja meg leginkább. Nincs ez másként akkor sem, ha valaki a web2, más szóhasználattal a közösségi oldalak bennszülöttjeinek, őslakosainak a szokásait, életformáját választja megfigyelése tárgyául.
Hogyan élnek, mivel foglalkoznak, akik a web2-t használják? Érdemi - üzletet hozó – kapcsolatot csak ezek ismeretében és maradéktalan tiszteletben tartásával lehet kiépíteni. Másként fogalmazva, ezek figyelmen kívül hagyásával gyorsan a nem kívánatos vendég helyzetében találhatjuk magunkat, s ne lepődjünk meg, ha bunkó betolakodónak fognak tartani minket.
Információ-szerzés és nyújtás: Ne feledjük, hogy az internet létrehozásának akadémikus gyökerei a virtuális könyvtár megteremtésének, az információ-megosztás hatékonyabbá tételének az igényéhez nyúlnak vissza. S nincs ez másként ma se. A fogyasztók első és legfontosabb célja a megfelelő döntéseik meghozatalát segítő információk megszerzése az internet nyújtotta lehetőségek igénybe vételével. A Google, a Yahoo és az MSN népszerűségének a hátterében a hatékony keresőmotorok állnak. A közösségi jelleg előretörése mellett sem változott ez az igény.
Azok a marketing-kampányok látszanak gyors megtérülést biztosító, sikerre ítéltetett megoldásnak, melyek alkalmazkodnak a potenciális vásárlók „információ-éhségéhez”.
Hírek: Az internet-használat elsődleges formája a hírekhez jutás meggyorsítása. Többen fordulnak az internethez hírekért, mint akik bekapcsolják a kábeltelevíziót. Az „itt és most” élményét nyújtó internetes hírszolgáltatók népszerűségének a záloga, hogy naprakész, bennfentes helyzetet tudnak varázsolni látogatóik számára. S épp ennek az élménynek a szervezőerejét hasznosítják azok a hírszolgáltatók, akik nyitnak látogatóik felé, építenek a közreműködésükre, reflexióikra, megfigyeléseikre. Fogadják fotóikat, videóikat oldalaikon.
Azok a marketing megoldások, amelyek kontextust tudnak teremteni a lehetséges fogyasztók által olvasott hírekkel, amelyek reflektálnak a „közbeszédben” népszerű témákra, hamarabb jutnak el a tényleges célközönségükhöz.
Kommunikáció: Az internet egyre inkább a legfőbb kommunikációs színtér szerepét tölti be az emberek számára. A közösségi oldalak megjelenése a személyközi kommunikáció korábbi formáira nézve hoz újabb kihívásokat. Emailt írjak, chat-eljek, vagy üzenjek a Facebook-on keresztül? Ezrek, milliók teszik fel a kérdést maguknak, ha ismerőseikkel, partnereikkel, ügyfeleikkel veszik fel a kapcsolatot.
Ennek a kommunikációs erőtérnek azonban erősen személyes jellege van, s ide nehéz betörni marketing-eszközökkel, ha csak nem figyelünk az itt szokásos játékszabályokra, kommunikációs stílusra. A közösségi alapú marketing épp ebből a közegből kell, hogy merítkezzen.
Közösségek, csoportok: Mint az eddigi országismertetőnkből kitűnt, a közösségi portálok vidékén az élet mozgalmas és az emberek megszámlálhatatlan okból szeretnek társulni egymással. A közösségi oldalak azt a természetes emberi szükségletet elégítik ki, amelyről egy XVI. századi angol újság (Spectator) így írt: „Az emberek minden lehetőséget megragadnak, hogy esténként csoportokba verődve társalogjanak. Ezeket a helyeket hívják kluboknak." Ezt a társulási hajlamot szólítják meg, aknázzák ki a közösségi oldalak. A közösségi élmény igénye tereli az embereket az online közösségek irányába.
Épp ezért, amikor ismerősök után vadászunk, amikor korábbi kapcsolatainkat melegítjük föl, a legkevésbé se vagyunk fogékonyak marketing-ajánlatokra. A közösségi indíttatású marketing azon a szálon jöhet képbe, amely e társkereső aktivitás határait jelenti: fogyasztási szokásaimban, karrieremben, szomszédsági kapcsolataimban, érdeklődési körömben lehetnek olyan mozzanatok, amelyek mentén felismerhetek bizonyos – kielégítésre váró – szükségleteimet, szándékolhatok új lehetőségekhez, eszközökhöz, megoldásokhoz való jobb hozzáférést, azaz felkelhetem a bennem rejlő fogyasztót.
eKereskedelem: Egyre többen élvezik a kényelmes vásárlás élményét, online megrendelés és a kért árú, szolgáltatás házhoz jön. A legnagyobb ilyen értékesítési portál, az Amazon.com éves forgalma eléri a húsz milliárd dollárt, de maga az ekereskedelem nem növekszik oly mértékben, hogy érdemi kockázatot jelentsen a létező üzlethálózatoknak. Részesedése a teljes kereskedelemből 2009 második negyedévében, az Egyesült Államokban nem haladta meg a 3,6 %-ot.
Ez persze csak azért fontos információ, hogy a növekedési potenciál mértékét magunk előtt lássuk. Már ma is vannak ágazatok és szolgáltatási területek, ahol az eladások leginkább ezen az úton realizálódnak: pl. repülőjegy-értékesítés.
Szórakozás: Nem férhet kétség ahhoz, hogy az emberek egyik legfontosabb motivációja, amikor az internethez fordulnak, a szórakozás, a kikapcsolódás. A YouTube és más videómegosztók népszerűségének hihetetlen növekedésének a hátterében az áll, hogy az olyan társas szórakozási formák, mint például a Scramble, vagy a Pet Society kényelmes módját kínálják a az önfeledt kikapcsolódásnak. Ahogy a széles sávú internet terjed, úgy válik egyre általánossá különböző látványos és aktivitásra serkentő akciókba bekapcsolódni.
Ha egy marketing akció szórakoztató, az embereket a legkevésbé sem érdekli, hogy ez egy üzleti ajánlat is egyben. Nyitottak a befogadásra, a részvételre.
Szolgáltatás: Egyre nagyobb arányban választják az emberek az internetet bizonyos szolgáltatások igénybe vételére: hatékonyabb, jobban szervezhető az életük, ha elkerülhetik a sorban állást, ha személyre szabott tájékoztatást kaphatnak. Számlát fizetni, banki egyenleget lekérdezni, telefonszámot megtudni, kiadó lakást keresni … erre nincs jobb módszer az internetnél.
A fogyasztók – miközben hálásak az online közönség-szolgálat előnyeiért – nem szeretnék, ha ezt a szolgáltatók nyakra-főre marketing-üzenetekkel való bombázásukra használnák. Mértékletes megoldásokban azonban könnyen táncba szólíthatók, pláne ha kompetitív előnyökkel jár részvételük: jelentős kedvezmények, vip-kiszolgálás stb…
Üzlet: Természetesen az internet alkalmas – és persze széles körben használatos is – üzleti kapcsolatok kiépítésére, gondozására. Az üzleti világ számára is számtalan lehetőséget rejt magában az online tér, de a való és virtuális világ közötti kapcsolódásokat, átjárásokat művészi módon menedzselni képes vállalkozásoké lesz a jövő. S az ő terepük a közösségi indíttatású marketing lehetőségeinek a feltárása és jövedelmező üzletté formálása.
A Google papírjaiért tíz éve egy fabatkát sem adtak volna a kétkedő üzletemberek, ma azonban senki sem kétkedik aranyat tojó tyúk voltában. Engem meg az dob fel, hogy a Google alapító vezérigazgatója egy YouTube videóban élete legjobb döntésének azt tartotta, hogy egy coach segítségével pallérozta vezetői képességeit.
Eszik Zoltán, coach, mesterlicence tulajdonos
Shiv Sigh: Socialmerketing for Dummies (Közösségi alapú marketingről fafejűeknek), Indianapolis, 2010, USA alapján.