2010. október 30., szombat

Hogyan használhatja ki elsőként a küszöbön álló gazdasági fellendülést?

A gazdaság működése ciklikus. A fellendülést válság majd újabb fellendülés követi. A vállalkozások szintén fejlődnek, majd hanyatlásnak indulnak, de a krémje az mindig felül marad.
A mostani válság alkalmat nyújt a vállalkozóknak arra, hogy felülvizsgálják cégük működését és struktúráját; és tegyék ezt ne csak annak érdekében, hogy túléljék a válságot, de azért is, hogy jelentősen növelni tudják piaci részesedésüket.
Az elmúlt hónapok nehéz időket jelentettek a vállalkozók számára, és ezért most égető szükségük van a pozitív szemléletre és az iránymutatásra. Minden válság egyúttal lehetőség is egy új egyensúlyi helyzet felvételére.
Pozitív hozzáállással és az ActionCOACH birtokában lévő ismeretek (öt taktika napjainkra) alkalmazásával képesek lesznek nemcsak a talpon maradásra, de a közelgő fellendülés újabb hullámának meglovagolására is.
Hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessen ezeknek a módszereknek a miben létéről, látogasson el a kéthetente összeülő Profit Klubunkba

Öt taktika napjainkra

1. Stratégiai szemlélet - A sikeres vállalkozások írott tervekkel rendelkeznek: üzleti célokkal, stratégiai tervekkel, marketing tervekkel, termelési programmal. Egy jó marketing terv részletezi
• Kikből áll a vevőkör,
• Hol találjuk meg őket,
• Mit akarnak venni,
• Miért van rá szükségük, és
• Hogyan érhetjük el őket a költségek szempontjából a leghatékonyabb módon.
Terv nélkül nem szabad marketing akcióba kezdeni. Be kell vetni a hálózatépítés eszközeit is.

2. Legyen látható – Míg a legtöbb vállalkozás csökkenti a reklámra és a marketingre fordított költségeit, a sikeres vállalkozások rendszeres kapcsolatot tartanak vevőikkel és potenciális klienseikkel. Azért lebegtetik folyamatosan a potenciális vevők előtt márkájukat, mert bár senki sem tudja, hogy mikor fog valaki vásárolni, azt mindenki tudja, ha nem emlékeztetjük állandóan az adott márkára, akkor lemaradunk arról a pillanatról, amikor elszánja magát a vásárlásra.

3. Válasszon gondos mérlegeléssel – A sikeres vállalkozások válság idején többet számolnak, mint mások, amikor felülvizsgálják a marketingre fordított kiadásaikat. Most még inkább, mint bármikor korábban a marketingre fordított kiadásokra nem mint költségekre, hanem mint befektetésekre kell tekinteni. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy ezeknek több bevételt kell hozniuk, mint amennyibe kerülnek. Annak érdekében, hogy ez így is legyen a találgatások és feltételezések helyett mérni és vizsgálni kell a tényleges eredményeket.

4. Legyen kreatív - A sikeres vállalkozások azért tudnak a csúcson maradni, mert a leghatékonyabb eszközöket és módszereket alkalmazzák potenciális vevőik elérésére. Napjaink gazdasági körülményei között a régen bevált módszerek (Sárga lapok, direct mail, telemarketing) már nem a legjobbak. Ma már a gerilla marketing eszközeit kell alkalmazni. Ajándékot, vagy üdvözlő lapot kell küldeni annak érdekében, hogy a potenciális vevő elolvassa az üzenetet. Módot kell találni minden üzenet személyre szabására (pl.: név szerinti megszólítás). Azokra a helyekre és rendezvényekre kell járni ahová a lehetséges vevőkör is jár.

5. Legyen nyitott külső támogatás igénybe vételére – A legsikeresebb vállalkozók azok közül kerülnek ki, akik ismerik saját korlátaikat és hajlandók befektetést eszközölni saját képzésükbe, azokon a területeken, ahol erre szükségük van. Többet is megtudhat ezekről a témákról, ha ellátogat az ActionCOACH közelgő workshopjára (nov. 22. du: 90 napos tervezői workshop, még van néhány szabad hely!) vagy részt vesz egy csoportos coaching bemutatón (Legközelebbi ProfitKlub nov. 3. szerda 8.00-10.00-ig).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése