SETH GDIN tizennégy könyvet jelentett meg, melyeket több mint harminc nyelvre fordítottak le. Mindegyik bestseller. Írásai a tudományos-technikai forradalom (post-industrial revolution) kihívásaival és fejleményeivel kapcsolatosak, hogy hogyan változik a marketing, a vezetés, hogyan változnak a szokásaink. Az egyik újság (American Way Magazine) Amerika legnagyobb marketingesének nevezi: "America's Greatest Marketer," és blogja talán a legnépszerűbb a földkerekségen, amit egyénként „jegyeznek”. http://www.sethgodin.com/sg/bio.asp Az alábbi írás is innen való.
Hat generációval
ezelőtt ismeretlen volt a munkanélküliség, - írja legutóbbi blogbejegyzésében
Seth Godin - leginkább azért, mert nem léteztek az ipari társadalom ismérveinek
megfelelő munkahelyek. Az ipari kort megelőzően elég bizarr lett volna arról
beszélni, hogy valaki elmegy az otthonából az irodájába, vagy az üzembe
dolgozni.
Mi a helyzet most,
amikor a tudás alapú társadalom küszöbére érkeztünk – lassan meghaladva az
ipari társadalmat? Egyre gyakrabban kell szembesülnünk azzal, hogy a gazdaság -
azokból a formációkból, amelyekkel eddig együtt éltünk - kezd kivonulni és a
helyét valami más foglalja el. Valami régi: valami kézzel készült, de egy elég
széles értelemben.
Az ipari kor a
hiányról szólt. Az akkori kultúrában minden a termelékenység fokozását szolgálta,
s az életünket a szükségletek kielégítése határozta meg.
Ezzel szemben a
mai – kapcsolatokra épülő – gazdaságban az előre jelezhető jövő sokkal inkább
magába foglalja a növekvő bőséget. Természetesen nincsenek vég nélküli
erőforrások kereskedni, s persze a rendelkezésre álló időnk sem végtelen. De
sokkal nagyobb a szabadság a választható alternatívákban, bőségesen
rendelkezünk kapcsolatokkal, és - szinte – korlátlan a hozzáférés a tudáshoz.
Egyre több embert
ismerünk, egyre több erőforrást vagyunk képesek mozgósítani és egyre gyorsabban
és kiterjedtebben fejleszthetjük készségeinket, gyorsabban és szélesebb körben,
mint valaha is az emberiség történetében.
Lehetőségek eme
gazdagsága két versenypályát is megnyitott. Az egyik ezek közül az
internet-alapú piacon megtalálni a legjobb árakat, a legolcsóbb munkaerőt, azaz
mindig többet teljesíteni mindig kevesebből.
A másik
versenypálya a csúcs felé irányul. Egyetlenként kínálni valamit, ami nélkül
elképzelhetetlen az élet. Ami a lelkét adja a folyamatoknak, s nélküle létezni
nagy veszteséggel járna. Ez a verseny a csúcs meghódítására az elvárások
túlteljesítéséről szól. Kiszolgálni a választás lehetőségével felhatalmazottak
minden szenvedélyét. Ehhez eredetiségre, emlékezetességre és művészetre van
szükség.
A kapcsolatokra
épülő gazdaság a vonzásról szól, a hálót folyton bővíteni kell. Információból
keletkezik még több információ, mely azoknál halmozódik föl, akik ezt a bőséget
létrehozzák. A kapcsolati háló növekedése paradox módon azoknak is jó, akik a
pálya széléről szeretnének egyre beljebb kerülni. Tehetséggel, szenvedéllyel
bárki „ráülhet” a működő hálózatokra, hogy hatása érvényesítése érdekében
kihasználja ezeket. A kapcsolatokra épülő gazdaság nem teremt munkahelyeket
abban az értelemben, hogy valaki fölkér bennünket valamilyen munka elvégzésére,
amit azután megfizet; esélyt nyújt viszont ahhoz, hogy elérjünk másokat.
Igényeket hoz felszínre, amelyeket a magunk javára fordíthatunk.
Épp úgy, mint a
telefonhálózatokban. Egy hálózat annál értékesebb, minél több fogyasztót köt
össze. A szűk keresztmetszet a hálózat értékének gyenge pontja. A jól bemért
hálózat az üzlet igazi ugródeszkája.
Barátaink újabb
barátokkal hozhatnak össze minket. Az elismertség módot nyújt, hogy még nagyobb
elismertségre tegyünk szert. Minél több információt birtokolunk, annál többet
szerezhetünk. A kapcsolataink, ahogy növekszenek, egyre értékesebbé válnak, míg
a hagyományos eszközeink egyre jobban leértékelődnek.
A sikeres
szervezetek felismerték, hogy ki kell kerülniük a filléres szlogenek, a bugyuta
reklámok, és a költségtakarékos szolgáltatások kényszerhálójából. Egyre több magányos
piaci szolgáltató (szakértő, tanácsadó, képző stb) számára vált világossá, hogy
a jó áron kínált tisztességes munka immár nem garancia a sikerre. Ma egy
szolgáltató lecserélése, ha elégedetlenek vagyunk a teljesítménnyel, minden
korábbi helyzetnél egyszerűbb és kényelmesebb.
Napjainkban és a
belátható jövőben ami számít, az a
- bizalom,
- a felhatalmazás,
- emlékezetesség,
- az irányítóképesség,
- beszédes – közszájon forgó – történetek,
- személyközpontúság: törődés, az együttérzés, és az alázat.
Ezek az
értékmutatók csak azoknak az embereknek állnak a rendelkezésére, akik áttörik
az ipari társadalom korlátait. Ezek az értékek nem vezethetők le kívülről adott
écákból, nincs MBA-s hitelesítésük, és nem találhatók meg a pozicionálásról szóló
útmutatókban. Csak belső vívódással, bátor döntésekkel teremthetők meg,
melyekhez nincs tájékozódási kalauz, (erről a vidékről még nem született
térkép!), és legfőképp annak a fölvállalásából, hogy mások is jogosultak a
méltósággal megélhető életre.
Ezek a kiállásról,
és nem a beilleszkedésről, a felfedezésről és nem az ismétlésről szólnak.
Bizalom és
felhatalmazás:
Ezen a piacon, amely tulajdonképpen bárki számára nyitott, csak azokat halljuk
meg, akiket meg akarunk hallani. A média egyre olcsóbb, de a figyelem az
válogatós és virtuálisan képtelenség olyan emberhez eljuttatni az üzenetünket,
aki nem ad lehetőséget a számunkra, hogy meghallgasson minket. Minél értékesebb
valakinek a figyelme, annál nehezebb annak a megszerzése.
És kire
hallgatnak?
Hogyan válthat ki
érdeklődést, hogyan kaphat figyelmet egy hőzöngő semmitmondó tréfa-gyáros? Arra
figyelünk, akiben bízunk. Azokkal üzletelünk, azokat támogatjuk, akik
kiérdemlik a figyelműnket. Akik megindító történeteikkel magukkal ragadnak,
melyek megvilágítanak, megerősítenek, vagy meglepnek minket.
S minden, ami
ebből a viselkedésből következik emberek – és nem gépek - között lezajló akció.
Egyre jobban megpróbáljuk kiterjeszteni a személyes erőterünket és a hideg,
lelketlen közeg felől azokhoz húzódunk inkább, akikre a figyelmünk vetül.
Emlékezetesség: Ez a humanizálódás jelen van
abban a módban is, ahogy azzal kapcsolatban döntünk: mit és hogyan osztunk meg
barátainkkal, partnereinkkel. Nem jutunk messzire üres, előre kitalálható, kockázat-nélküli történetekkel. Könnyen belátható, elcsépelt sztorikkal előjönni
kész kudarc.
Emlékezetessé az
új, a még ki nem próbált, a friss és rizikós történetek válnak.
Vezetés: Az irányítás szöges
ellentétben áll a vezetéssel. Az irányítás (menedzsment) a tegnap eredményeinek
megismétlése gyorsabban, olcsóbban. Az irányítás terhét naponta nyögjük:
könyörtelen a nyomás a költségek lefaragására, a variációk szűkítésére és az
engedelmesség fokozására.
A (tényleges)
vezetés az teljesen másról szól. A vezetés a vezetőt jelenti, aki előtt nincs
útmutató, szabálykönyv, nincs fölső parancs, nem vezetik az ujját, hogy
rábökjön: hol fordulhatnak a dolgok rossz irányba. Ha a vezetésről szóló
tanácsadó irodalmat keresel, ezekből csak azt lehet megtudni, mivel is töltik
az idejüket a menedzserek.
A (valódi) vezetők
sérülékenyek, nélkülözik a kontrollinget, s azzal a céllal törnek a csúcsra,
hogy követőiket egy új világba juttassák el, s nem valahová, ami olcsóbb,
gyorsabb és biztonságosabb.
A beszédes –
közszájon forgó - történetek: A következő eszköz, ami az új – kapcsolatokra épülő –
gazdaságban működik, az a történet, amit az emberek megosztanak egymással. A
forradalmat megelőző időszakban eléggé kifizetődő üzletnek számított
biztonságban ülni a saját polcunkon. Gyakran egyetlen jóakaró elég volt ahhoz,
hogy az önéletrajzunk az állásajánló asztalán landoljon. Ma azonban, amikor a
választási szabadság (szinte) végtelen, ezek a taktikák már nem nyújtanak
védelmet a kockázatok elkerülésére. A döntési helyzetben lévők az információk
kusza hálójában vergődnek, s a figyelmüket és bizalmukat el kell nyerni,
elvárni már nem lehet.
Még nehezebb
megtalálni azt a mágikus módot, ahogy a történet hatni kezd. Ha megvan a
bizalom, már kis cseppekben is működhet, de csak az emberi viszonyok biztos művészének
a kezében és nem a vállalati droidok számára. Senki sem kíváncsi átlagos
emberek átlagos történeteire.
Humanizálódás: az ipari megoldások iránti
érdeklődésnek immár vége. A törődést, a személyességet keressük. Ha az ár és a
hozzáférhetőség nem kérdés immár, akkor az átláthatóságot, a sérülékenységet
fogjuk értéknek tartani; azt, ami összeköthet minket, ami a másikat eggyé teszi közülünk: ő is
közülünk való.
Még egy jó ideig
eltart, hogy a tömegek az olcsó, nyilvánvaló és elérhető dolgokat keresik, de
azok az emberek, akiket az élen látunk, akik meghatározzák a jövőt, akik a
határokat feszegetik, azok az emberségünkre apellálnak és nem a
kedvezménykártyánkra várnak.
Ezek azok az elemek,
amelyek egymásba fonódva a változás ügynökévé tehetnek valakit, aki (vagy akik)
képesek új, friss megközelítést adni egy fennálló problémával kapcsolatban,
olyan emberi módon, amiről megéri beszélni.
Nem érdemes tehát
tovább várni, amíg visszajön a teljes foglalkoztatottság időszaka, hozzuk
helyzetbe magunkat, ahelyett hogy bürokratikus jóváhagyást remélnénk valamiféle
fontos megbízatásra.