Tovább a teljes foglalkoztatottságig

SETH GDIN tizennégy könyvet jelentett meg, melyeket több mint harminc nyelvre fordítottak le. Mindegyik bestseller. Írásai a tudományos-technikai forradalom (post-industrial revolution) kihívásaival és fejleményeivel kapcsolatosak, hogy hogyan változik a marketing, a vezetés, hogyan változnak a szokásaink. Az egyik újság (American Way Magazine)  Amerika legnagyobb marketingesének nevezi: "America's Greatest Marketer," és  blogja talán a legnépszerűbb a földkerekségen, amit egyénként „jegyeznek”. http://www.sethgodin.com/sg/bio.asp Az alábbi írás is innen való.

Hat generációval ezelőtt ismeretlen volt a munkanélküliség, - írja legutóbbi blogbejegyzésében Seth Godin - leginkább azért, mert nem léteztek az ipari társadalom ismérveinek megfelelő munkahelyek. Az ipari kort megelőzően elég bizarr lett volna arról beszélni, hogy valaki elmegy az otthonából az irodájába, vagy az üzembe dolgozni.

Mi a helyzet most, amikor a tudás alapú társadalom küszöbére érkeztünk – lassan meghaladva az ipari társadalmat? Egyre gyakrabban kell szembesülnünk azzal, hogy a gazdaság - azokból a formációkból, amelyekkel eddig együtt éltünk - kezd kivonulni és a helyét valami más foglalja el. Valami régi: valami kézzel készült, de egy elég széles értelemben.

Az ipari kor a hiányról szólt. Az akkori kultúrában minden a termelékenység fokozását szolgálta, s az életünket a szükségletek kielégítése határozta meg.

Ezzel szemben a mai – kapcsolatokra épülő – gazdaságban az előre jelezhető jövő sokkal inkább magába foglalja a növekvő bőséget. Természetesen nincsenek vég nélküli erőforrások kereskedni, s persze a rendelkezésre álló időnk sem végtelen. De sokkal nagyobb a szabadság a választható alternatívákban, bőségesen rendelkezünk kapcsolatokkal, és - szinte – korlátlan a hozzáférés a tudáshoz.

Egyre több embert ismerünk, egyre több erőforrást vagyunk képesek mozgósítani és egyre gyorsabban és kiterjedtebben fejleszthetjük készségeinket, gyorsabban és szélesebb körben, mint valaha is az emberiség történetében.

Lehetőségek eme gazdagsága két versenypályát is megnyitott. Az egyik ezek közül az internet-alapú piacon megtalálni a legjobb árakat, a legolcsóbb munkaerőt, azaz mindig többet teljesíteni mindig kevesebből.

A másik versenypálya a csúcs felé irányul. Egyetlenként kínálni valamit, ami nélkül elképzelhetetlen az élet. Ami a lelkét adja a folyamatoknak, s nélküle létezni nagy veszteséggel járna. Ez a verseny a csúcs meghódítására az elvárások túlteljesítéséről szól. Kiszolgálni a választás lehetőségével felhatalmazottak minden szenvedélyét. Ehhez eredetiségre, emlékezetességre és művészetre van szükség.

A kapcsolatokra épülő gazdaság a vonzásról szól, a hálót folyton bővíteni kell. Információból keletkezik még több információ, mely azoknál halmozódik föl, akik ezt a bőséget létrehozzák. A kapcsolati háló növekedése paradox módon azoknak is jó, akik a pálya széléről szeretnének egyre beljebb kerülni. Tehetséggel, szenvedéllyel bárki „ráülhet” a működő hálózatokra, hogy hatása érvényesítése érdekében kihasználja ezeket. A kapcsolatokra épülő gazdaság nem teremt munkahelyeket abban az értelemben, hogy valaki fölkér bennünket valamilyen munka elvégzésére, amit azután megfizet; esélyt nyújt viszont ahhoz, hogy elérjünk másokat. Igényeket hoz felszínre, amelyeket a magunk javára fordíthatunk.

Épp úgy, mint a telefonhálózatokban. Egy hálózat annál értékesebb, minél több fogyasztót köt össze. A szűk keresztmetszet a hálózat értékének gyenge pontja. A jól bemért hálózat az üzlet igazi ugródeszkája.

Barátaink újabb barátokkal hozhatnak össze minket. Az elismertség módot nyújt, hogy még nagyobb elismertségre tegyünk szert. Minél több információt birtokolunk, annál többet szerezhetünk. A kapcsolataink, ahogy növekszenek, egyre értékesebbé válnak, míg a hagyományos eszközeink egyre jobban leértékelődnek.

A sikeres szervezetek felismerték, hogy ki kell kerülniük a filléres szlogenek, a bugyuta reklámok, és a költségtakarékos szolgáltatások kényszerhálójából. Egyre több magányos piaci szolgáltató (szakértő, tanácsadó, képző stb) számára vált világossá, hogy a jó áron kínált tisztességes munka immár nem garancia a sikerre. Ma egy szolgáltató lecserélése, ha elégedetlenek vagyunk a teljesítménnyel, minden korábbi helyzetnél egyszerűbb és kényelmesebb.

Napjainkban és a belátható jövőben ami számít, az a

• bizalom, 
• a felhatalmazás, 
• emlékezetesség, 
• az irányítóképesség, 
• beszédes – közszájon forgó – történetek, 
• személyközpontúság: törődés, az együttérzés, és az alázat.

Ezek az értékmutatók csak azoknak az embereknek állnak a rendelkezésére, akik áttörik az ipari társadalom korlátait. Ezek az értékek nem vezethetők le kívülről adott écákból, nincs MBA-s hitelesítésük, és nem találhatók meg a pozicionálásról szóló útmutatókban. Csak belső vívódással, bátor döntésekkel teremthetők meg, melyekhez nincs tájékozódási kalauz, (erről a vidékről még nem született térkép!), és legfőképp annak a fölvállalásából, hogy mások is jogosultak a méltósággal megélhető életre.

Ezek a kiállásról, és nem a beilleszkedésről, a felfedezésről és nem az ismétlésről szólnak.

Bizalom és felhatalmazás: Ezen a piacon, amely tulajdonképpen bárki számára nyitott, csak azokat halljuk meg, akiket meg akarunk hallani. A média egyre olcsóbb, de a figyelem az válogatós és virtuálisan képtelenség olyan emberhez eljuttatni az üzenetünket, aki nem ad lehetőséget a számunkra, hogy meghallgasson minket. Minél értékesebb valakinek a figyelme, annál nehezebb annak a megszerzése.

És kire hallgatnak?

Hogyan válthat ki érdeklődést, hogyan kaphat figyelmet egy hőzöngő semmitmondó tréfa-gyáros? Arra figyelünk, akiben bízunk. Azokkal üzletelünk, azokat támogatjuk, akik kiérdemlik a figyelműnket. Akik megindító történeteikkel magukkal ragadnak, melyek megvilágítanak, megerősítenek, vagy meglepnek minket.

S minden, ami ebből a viselkedésből következik emberek – és nem gépek - között lezajló akció. Egyre jobban megpróbáljuk kiterjeszteni a személyes erőterünket és a hideg, lelketlen közeg felől azokhoz húzódunk inkább, akikre a figyelmünk vetül.

Emlékezetesség: Ez a humanizálódás jelen van abban a módban is, ahogy azzal kapcsolatban döntünk: mit és hogyan osztunk meg barátainkkal, partnereinkkel. Nem jutunk messzire üres, előre kitalálható, kockázat-nélküli történetekkel. Könnyen belátható, elcsépelt sztorikkal előjönni kész kudarc.

Emlékezetessé az új, a még ki nem próbált, a friss és rizikós történetek válnak.

Vezetés: Az irányítás szöges ellentétben áll a vezetéssel. Az irányítás (menedzsment) a tegnap eredményeinek megismétlése gyorsabban, olcsóbban. Az irányítás terhét naponta nyögjük: könyörtelen a nyomás a költségek lefaragására, a variációk szűkítésére és az engedelmesség fokozására.

A (tényleges) vezetés az teljesen másról szól. A vezetés a vezetőt jelenti, aki előtt nincs útmutató, szabálykönyv, nincs fölső parancs, nem vezetik az ujját, hogy rábökjön: hol fordulhatnak a dolgok rossz irányba. Ha a vezetésről szóló tanácsadó irodalmat keresel, ezekből csak azt lehet megtudni, mivel is töltik az idejüket a menedzserek.

A (valódi) vezetők sérülékenyek, nélkülözik a kontrollinget, s azzal a céllal törnek a csúcsra, hogy követőiket egy új világba juttassák el, s nem valahová, ami olcsóbb, gyorsabb és biztonságosabb.

A beszédes – közszájon forgó - történetek: A következő eszköz, ami az új – kapcsolatokra épülő – gazdaságban működik, az a történet, amit az emberek megosztanak egymással. A forradalmat megelőző időszakban eléggé kifizetődő üzletnek számított biztonságban ülni a saját polcunkon. Gyakran egyetlen jóakaró elég volt ahhoz, hogy az önéletrajzunk az állásajánló asztalán landoljon. Ma azonban, amikor a választási szabadság (szinte) végtelen, ezek a taktikák már nem nyújtanak védelmet a kockázatok elkerülésére. A döntési helyzetben lévők az információk kusza hálójában vergődnek, s a figyelmüket és bizalmukat el kell nyerni, elvárni már nem lehet.

Még nehezebb megtalálni azt a mágikus módot, ahogy a történet hatni kezd. Ha megvan a bizalom, már kis cseppekben is működhet, de csak az emberi viszonyok biztos művészének a kezében és nem a vállalati droidok számára. Senki sem kíváncsi átlagos emberek átlagos történeteire.

Humanizálódás: az ipari megoldások iránti érdeklődésnek immár vége. A törődést, a személyességet keressük. Ha az ár és a hozzáférhetőség nem kérdés immár, akkor az átláthatóságot, a sérülékenységet fogjuk értéknek tartani; azt, ami összeköthet minket, ami a másikat eggyé teszi közülünk: ő is közülünk való.

Még egy jó ideig eltart, hogy a tömegek az olcsó, nyilvánvaló és elérhető dolgokat keresik, de azok az emberek, akiket az élen látunk, akik meghatározzák a jövőt, akik a határokat feszegetik, azok az emberségünkre apellálnak és nem a kedvezménykártyánkra várnak.

Ezek azok az elemek, amelyek egymásba fonódva a változás ügynökévé tehetnek valakit, aki (vagy akik) képesek új, friss megközelítést adni egy fennálló problémával kapcsolatban, olyan emberi módon, amiről megéri beszélni.

Nem érdemes tehát tovább várni, amíg visszajön a teljes foglalkoztatottság időszaka, hozzuk helyzetbe magunkat, ahelyett hogy bürokratikus jóváhagyást remélnénk valamiféle fontos megbízatásra.