2013. szeptember 27., péntek

A vállalkozóvá válás öt szintje

Gyakran halljuk X-szel vagy Z-vel kapcsolatban, hogy az „Isten is vállalkozónak teremtette!” Vállalkozóvá válunk, és ahogy növekszenek tapasztalataink, alakul a gondolkodásmódunk, leszünk ösztönösből egyre tudatosabb vállalakozók. Ennek a növekedésnek, fejlődésnek öt jellegzetes lépcsőfokát lehet elkülöníteni. A következő hetekben ezeket vesszük sorra.

Az első szint az önfoglalkoztató.

Ebben a fázisban a legerősebb hajtóerő az arra való éhség, hogy én tartsam a kezemben a sorsomat. Lemondok arról a biztonságról, amit egy nagyobb szervezet, vagy a főnököm szeme kínálna.  Sokkal jobban tudom én, hogy hogyan kellene a dolgokat jobban végezni, ehhez nincs szükség még egy foglalkoztatóra a fejem felett! De arra sincs igazán szükségem, hogy mások munkájának a szervezésével szöszmötöljek!
Azért lettem vállalkozó, mert meg akarom őrizni az autonómiámat!
Tipikus megvalósulása ennek, amikor valaki ugyanazt folytatja, amit a korábbi munkahelyén végzett, csak önmagában önmagának. „Eddig Kati Kft-ben könyveltem, de nincs ebben semmi kunszt, tudom én ezt folytatni a Zsuzsi bt-ben, vagy egyéni vállalkozóként!”
Amikor ez a döntés megszületett, erősebbek voltak a függetlenségre irányuló hajtóerők, mint a várható csapdák és buktatók érzékelésének a képessége. Ha azonban egy üzletember minden idejét a vállalkozásában folytatott tevékenységek töltik ki, nem marad ideje és energiája azon, mármint a vállalkozása fejlesztésén dolgozni. S ezért elkerülik a figyelmét mindazok az eszközök és lehetőségek, melyek a növekedést szolgálnák. Nem kérnek és nem fogadnak el segítséget és így nélkülözniük kell a másoktól érkező ötleteket, támogatást, intelligenciát, kreativitást, tudást. S ami még rosszabb: soha nem jutnak el a valódi szabadság levegőjének megízleléséhez.
Sikerük terepe a „csináld magad!” (DIY, do it yourself), s az eredmény: így vagy úgy, legtöbbször méltatlanul túl nagy áron képesek lesznek eltartani magukat. Nem teremtenek újabb állásokat, nem hoznak létre érdemben piaci szervezetnek tekinthető céget. S mint szólójátékosok az összes energiáikat magukra kell fordítaniuk!
Nincs szabadnap, nem tudják letenni a munkát mielőtt hazamennek, rendszeresen túlóráznak érdemi kompenzáció nélkül. Minden csipp-csupp ügy náluk landol, s jellemző érvelésük: „miért adnám ki ezt a munkát bárki másnak, amikor én is – ráadásul sokkal jobban - el tudom végezni?
Erős promóciós eszközük, amikor az ügyfeleikhez fordulnak: „Legyen nyugodt uram, ha ezt a munkát kell elvégezni, én magam leszek a garancia a minőségre!” De ez egy veszélyes játék, hiszen mi történik, ha lebetegszik, valamilyen sürgős ügyben le kell vonulnia a munkaterületről?
Még ha nem is kerül sor drámai összeütközésekre, ez az életforma hamar vezet kiégéshez, demotiválatlansághoz, s mivel a vállalkozás tényleg csak egy ember vállán nyugszik, a leggyakoribb kompromisszum: vissza a munkaerőpiacra, dolgozni valaki másnak…
Ennek elkerülhetetlenül be kell következnie?
Nem föltétlenül, másként is alakulhatnak a folyamatok, ha időben megszületik a fölismerés: súlyos hiba nem a vállalkozást építeni! Vagy, másként fogalmazva, ha időben sikerül a magunkévá tenni, hogy az igazi vállalkozás önjáró, képes a tulajdonos direkt kézi vezérlése nélkül is profit-termelő működésre. Ehhez azonban gyökeres fordulatra van szükség a vállalkozásunkhoz való viszonyunkban: munkatársakat kell fölvennünk, képeznünk kell őket, bíznunk kell abban, hogy a megfelelő szinten képesek ellátni a munkájukat, amit rendszerbe illesztünk, mert a továbbiakban nem „élmunkásként” (aki ezt a legjobban tudja csinálni), hanem valódi vezetőként tekintünk a csapatunkra. Ez azonban már nem az a munka lesz, nem az a működési mód, amivel kapcsolatban az „üvegbúra alatt”, (korábbi munkahelyünkön) elégedetlenkedtünk!
Képesnek kell lenni fölvállalni, hogy ez egy megváltozott perspektíva. Csak így kerülhet a másoktól elnyerhető támogatás az ezt megillető pozícióba, csak ez adhat esélyt a változásra való nyitottságra. Rálépve az útra, ami a valódi vállalkozói lét felé vezet, olyan vállalkozás megteremtésnek az irányába, ahol nem a cégtulajdonos az egyetlen munkavégző, vagy a legjobb munkavégző, hanem ő is csak egy valaki a csapatból, ahol a képességek nem csak összeadódnak, de meg is sokszorozódhatnak. De ez már a vállalkozóvá válás következő szintjét jelenti. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése